2010. december 15., szerda

Narancsos-datolyás keksz Xukorral



Hozzávalók:

14 dkg Xukor (nyírfacukor)
20 dkg vaj
35 dkg durumliszt

1 tojás
2 ek. tej
15 dkg datolya
1 narancs (bio)

a tetejére:
1 tojásfehérje
2 ek Xukor


A vajat keverjük habosra a Xukorral, tojással és tejjel. A liszteben keverjük el a szódabikarbónát  és keverjük a vajas masszához, reszeljük hozzá az alaposan megmosott narancs héját és keverjük bele az apróra vágott datolyát is. Diónyi gömböket csippentsünk le a tésztából és sütőpapírral borított tepsire sorakoztassuk őket, mindegyiket egy kicsit nyomkodjuk laposabbra. Előmelegített sütőben 10 percig elősütjük, majd kivesszük a sütőből a tetejét kenjük meg a tojásfehérjével és szórjuk meg a xukorral. Tegyük vissza a sütőbe meg 6-8 percre, hogy egy kis színt kapjon a kekszike.
Rácson hűtjük, 32 darab keksz lett belőle.


A fehér cukor alternatíváinak keresgélése közben már korábban is megakadt a szemem a Xukron (nyírfacukor), ami egy természetes anyag. A Finnországban fa alapanyagból készítik. Nem vált ki inzulin választ a szervezetből, így a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. 40 %-kal kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a cukor, ráadásul az éhség érzetet is késlelteti. Nem emeli meg a vércukor szintet, mivel glikémiás indexe alacsony. A fogszuvasodás megelőzésében is fontos szerepe van, így a rágógumikban is a használják ezért, bár mellé teszik az aszmaprtamot, így már nem lesz olyan fincsi a végeredmény. 

2 megjegyzés:

  1. Szia Bianka, kösszi, az hagyján és milyen egészséges is;)))ennek tudatában boldogan eszegetem:))

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz