2009. július 23., csütörtök

Joghurtos-Ricotta krém, szederrel



Már csak erre maradt időm, hogy ezt a kis egyszerű egy hete készített krémet posztoljam és ezek mellett búcsúzom is tőletek pár napra, mert végre egy kis időre szabira vonulunk. Nagyon kíváncsi vagyok már a tájakra, az emberekre és természetesen az ételekre is.


Jó néhány korábban készített étel gyűlt már össze, így legalább később nem lesz gond a posztokkal:) Nyáron annyira jó, hogy dúskálhatunk a pompásabbnál pompásabb gyümölcsök és zöldségek özönében!


Nem tudok betelni a joghurtos, túrós, ricottás krémekkel, de asszem a joghurt imádatról már irogattam, számtalan variációban készíthetőek, gyümölccsel, lekvárral variálva meg egyenesen isteniek, ez egy kicsit masszívabb cucc a török joghurttól, ami helyettesíthető sima joghurt, 1-2 ek. mascarpone vagy tejszín hozzáadásával.

Hozzávalók - 2 adaghoz


125 g ricotta

125 g török joghurt, 10 % zsírtartalmú

1/2 citrom reszelt héja (bio)

1 nagy ek. akácméz

1 nagy marék szeder (kb. 150 g)






Összekevertem a ricottát, joghurtot, mézet és a citromhéjat a tetejére szórtam a szedret és pihent a hűtőben egy órát és elfogyott kb. 2 perc alatt. Úgy sem lett volna rossz, ha mindezen mixelek 1-et, akkor gyönyrűséges lila krémem lett volna;)

2009. július 22., szerda

Sárgabarackos-málnás pite, omlós és kevert tésztával


Omlós tészta amely, sárgabarackot és málnát rejt magában, kevert tésztával, bármilyen más gyümölcsökkel, őszibarackkal, szederrel, áfonyával is finom lehet.

Hozzávalók
(4-6 db mini vagy 1 nagy pitéhez)

Az omlós tésztához
16 dkg liszt
12 dkg vaj
6 dkg porcukor
1 csipet őrölt fahéj
1 tojássárgája

A kevert tésztához
12 dkg tejföl
1 egész tojás
8 dkg nádcukor (itt megnöveltem a receptben eredetileg szereplő 4 dkg cukrot)
15 dkg liszt
fél csomag sütőpor
fél citrom reszelt héja (bio)
0,5 dl tejszín
6 db sárgabarack
1 marék málna
Az omlós tészta hozzávalóit egy nagy tálba tesszük, ügyeljünk rá, hogy a vaj inkább hideg legyen, mert így lesz az omlós tésztának igazán jó az állaga. Gyúrjunk tésztát belőle. Pár percre tegyük be a hűtőbe, mielőtt még neki fognák a kinyújtásának, közben készítsük el a kevert tésztát, a hozzávalókból keverjünk tésztát. Liszttel beszórt deszkán nyújtsuk az omlós tésztából egy kerek lapot vagy ha formákkal dolgozunk akkor kis kerek lapokat. Béleljük ki velük a formákat, szórjuk rá a gyümölcsöket, öntsük rá a kevert tésztát, a tetejére tegyünk még pár szem gyümit és 160-170 fokon kb. egy óráig süssük(a vége felé időnként ellenőrizgetve).
A gyümölcs mennyiségén legközelebb növelni fogok egy kicsit, csoki sem lehet rossz benne, szóval biztos, hogy próbálkozom még a további variálgatással, de így is finom volt.
A receptet a Nők Lapja konyha 2009. májusi számában találtam, cseresznyés pite néven.

2009. július 16., csütörtök

Fahéjas kék bogyó leves


Annyira meleg van, hogy húúú, valahogy nem jutok oda, hogy bejegyzést írjak, tornyosul egy pár de ami késik nem múlik:)A legjobb, hogy holnap megyünk a Balcsira. Imádom a Balatont, idén még nem voltunk, úgyhogy már nagyon várom.
Nem nagyon volt kedvem főzni semmit, egy semifreddo-t terveztem csinálni, neki is fogtam, majd rájöttem, hogy mennyire okos gondolat tőlem 45 fokban nyers tojásos cuccot gyártani, így sajna a kukában landolt 5 tojás:( ha elkészült volna, akkor szedres-áfonyás semifreddo lett volna, na nem baj majd legközelebb.
Nem bánom, hogy ezt a levest gyártottam helyette, mert nagyon jól esett, bár megjegyzem mostanában egyre több joghurtot vagyok képes megenni:)


Hozzávalók

100 g áfonya
100 g szeder
220 g 10 %-os natúr joghurt, nálam török (120 kcal/dl..ááá, de mennyei)
2-3 dl tej
egy csipet fahéj
2 ek méz

Mindent egybe öntök és botmixerrel összemixelem. Jól behűtve, egy kis tejszínhabbal és áfonya szemekkel tálalom. Tudtam volna repetázni:)) bár legközelebb átpasszírozom a szedermagokat, mert kicsit zavartak. Akkor lett volna teljes, az elképzelt recept, ha az áfonyán és szedren kívül még egy kis feketeribizli vagy josta is társul hozzájuk.

2009. július 15., szerda

Élesztőpástétom


Több évvel ez előtt, még a szüleimnél laktunk amikor kipróbáltam ezt az élesztőpástétomot. Nemrégiben elhoztam még pár könyvemet otthonról és köztük volt az a könyv is amiből anno elkészítettem. A könyvre nézve azonnal beugrott a pástétom íze, így nem volt más választás azonnal megkellett csinálni:)

Hozzávalók:

10 dkg élesztő (2 kocka)
2 ek búzadara
1 ek zsemlemorzsa
2 fej vöröshagyma
1 tojás
1 kk majoranna
1 kk borsikafű

1 kk pirospaprika
1/2 csokor petrezselyem
1 ek olaj




A hagymát apróra vágjuk, majd az olajon megpároljuk, aztán hozzáadjuk a búzadarát és a zsemlemorzsát pár percig együtt pirítjuk a hagymával. Közben az élesztőt egy pici vízben feloldjuk és a hagymás cucchoz adjuk, aztán mehetnek hozzá a fűszerek és a tojást is üssük bele és keverjük el. A megfelelő állag eléréséig főzzük, de ha szükséges egy kis vízzel még higíthatjuk. (nekem kellett)

Pékárura kenve, paradicsommal, paprikával fincsike reggeli. Jó étvágyat hozzá!

2009. július 6., hétfő

Diós brownie

Ma új jövevény érkezik a családba:), a kedvesem bátyjáéknál, mindenki nagyon várja Juliskát! Hozzájuk mentünk látogatóba még a hétvégén és nekik sütöttem ezt a sütit, sajnos már megint megkokszoltam egy kicsit, de azért fincsi lett, remélem Juliskának is ízlett:), az anyukájának és testvérkéjének biztosan:)) Az új szerzeményemből Donna Hay Ízvarázs c. könyvéből sütöttem, gyönyörű a könyv tele jobbnál jobb receptekkel és fotókkal, Domestic Goddessnek köszönhetem, mert nála láttam a hivatkozásokat rá és mivel nagyon kedvező áron szembe jött, nem gondolkodtam rajta, hogy magamévá tegyem-e vagy sem:))

Hozzávalók

200 g étcsoki, nálam most 50 % kakaótartalmú
250 g vaj
4 tojás
125 g liszt
435 g cukor (100 g méz, 335 g cukor)
40 g kakópor
1/2 tk. sütőpor
200 g dió (recept szerint 100 g makadámia dió, 100 pörkölt mogyoró)
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A vajat és a csokit egy lábasban lassú tűzön összemelegítjük és simára keverjük. A diót apróra vágjuk és egy picit megpíritjuk egy serpenyőben. Egy tálban összekeverjük a mézet, cukrot, tojásokat, lisztet, kakaóport, sütőport és hozzáadjuk a vajas-csoki keveréket és a diót is. Sütőpapírral kibélelünk egy 23 centis tepsit, belekanalazzuk a ragacsos csoki masszát és kb. 25-30 perc alatt megsütjük, épp addig míg megszilárul. Figyelgetni kell, nem szabad túl sütni. Sajnos az én sütőm nem a legjobb, szinte irányíthatatlan, de azért így is finom lett nagyon. Szeletelés előtt hagyjuk mindenképp teljesen kihűlni.
Vanília fagyi jó lett volna mellé, de mivel nem volt, natúr joghurttal és egy kis áfonyával ettük a maradék 2 szeletet:))

Ötfűszeres oldalas - Diós uborka salátával


Hozzávalók:

750 g sertésoldalas, 4 nagy darab

A páchoz

2 ek (rizs)borecet
1,5 ek szójaszósz
1 chili, apróra vágva
2,5 cm-es darab friss gyömbér, reszelve
1 ek méz
1 csillagánizs
1/2 rúd fahéj, apróra darabokra tördelve
1 ek szezámolaj/olívaolaj
1 ek olívaolaj
1/2 fej hagyma, apróra vágva

A sütéshez:
1 tk kínai ötfűszerkeverék
2 ek méz

Elkészítés:
1. A pác hozzávalóit összekevertem egy tálban. Az oldalast feldaraboltam, mivel elfelejtettük felvágatni és házilag nem ment, csontig bevágtam a húst kb. 3 centinként aztán bepácoltam és egy éjszakára hűtőbe tettem. (Nigella egy uzsonnás zacskóban pácolja a husit, amit én nem tennék kitudja, hogy a savas pác nem oldja-e a nejlon zacsit?) Reggel egyszer átforgattam, hogy mindenhol érje a pác. Másnap délután amikor eljutottam a sütésig a sütőt előmelegítettem 200 C-ra, kivettem a húst a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen. Pácostul egy tepsibe öntöttem, lefedtem alufóliával és egy óráig sütöttem.
Közben elkészítettem az ötfűszert:

1-1 kk szecsuani borsot, szegfűszeget, csillagánizst és édesköménymagot valamint 1/2 rúd fahéját teflon serpenyőben átpirítottam aztán mozsárban összetörtem őket.

Egy óra sütés után levettem a husiról a fóliát és megszórtam a fűszerkeverék felével majd megkentem 1 evőkanál mézzel, fólia nélkül 10 percig sütöttem, akinek van grill funkciója, akkor azon süsse, 10 perc múlva megforgattam őket és megszórtam a maradék fűszerkeverékkel és még 1 ek mézzel megkentem, aztán még 10 percet pirultak.

Ezt a receptet, még egy Nigella műsorban kaptam el már jó régen azóta tervezgettem kipróbálni, most, hogy rá kerestem itt találtam rá a receptre.

Diós uborkasaláta

1 közepes uborka
1 ek nádcukor
2 ek citromlé
negyed tk. csilipehely
50 g illatosra pirított dió
1/4 hagyma v. 1 szál újhagyma
50 g petrezselyem

Az ubit meghámoztam (szeretem héjastul is, de így is finom), majd hosszában kettévágtam, aztán felszeleteltem, kb. 1 centis szeletekre. A diót egy serpenyőben illatosra pirítottam, pár perc alatt. A citromlében elkevertem a cukrot, csilit, hozzákevertem a hagymát, diót és petrezselymet, hozzáadtam végül az uborka félköröket és 30 percig hagytam állni.

A saláta ötlete Sarah Brown: Vegetáriánus ételek négy kontinesről c. könyvéből inspirálódott. 3 személyes adag lett.

2009. július 4., szombat

Fekete cseresznye lekvár - kandírozott citrusokkal,creme cassisal

Tavaly csináltam először saját készítésű lekvárokat, amik szélsebességgel fogytak el, főleg az eper, amiről idén az ára miatt lecsúsztam:(, illetve csak kis mennyiségekből készül ez-az. Elhatároztam, hogy idén egy kicsit nagyobb mennyiséget fogok csinálni lekvárokból ez nem azt jelenti, hogy ipari mennyiséget, de eddig készítettem, több mint 3 kg gyümölcsből, 14 kis üveg lekvárt. A legtöbbször natúr joghurttal, túró és ricotta krémmel esszük őket, sütibe, de palacsintába, vajas kenyérre kenve is isteniek.


Ami tényleg szuperül sikerült, az ez a fekete cseresznye lekvár, de azért többinek is leírom a receptjét, bár semmi különös a dzsemfix teszi a dolgát:) Szívesen kipróbálnám nélküle is, de félek, hogy nem sikerülne vagy megromlana, de majd egyszer kitapasztalom, bár nagyon szeretem azt is, hogy így kevés ideig kell főzni és megmaradnak benne a gyümölcsdarabkák is.

A cseresznyénél szerettem volna azt az ízt vissza kapni, ami a fagyikban lévő amaréna cseresznye íze, de ez nem jött össze, Ízbolygónál viszont nagyon jó tippet találtam erre, ő Amarettóval készítette, ezt jövőre biztos kipróbálom, szerettem volna Amaréna szirupot venni, de ez nem sikerült, csak önteteket láttam, azt is nagyon drágán mindenféle súlyos összetevővel, na de majd talán jövőre:))
Abban biztos voltam, hogy kandírozott narancs kell, hogy kerüljön bele, mert egyszer ettem hasonlót és nagyon ízlett, a cseresznye és a narancs kombó együtt nagyon rendben van. Creme cassisom volt itthon így azt tettem bele, amitől kellemesen illatos lett a lekvár.
Itt a képen a pohárkrém mézes ricottával készült, málna-meggy lekvárral.
(1 nagy ek. méz kikeverve 250 g ricottával és rétegezve ízlésszerinti lekvárral - naggyon finom:))))

Fekete cseresznye lekvár - kandírozott citrusokkal, creme cassisal

900 g szép, feketére érett cseresznye

200 g meggy

0,5 dl creme cassis

0,3 dl narancslé (egy fél bio narancs leve)

100 g gyümölcs cukor

200 g nádcukor

15 g kandírozott narancs és citrom héj (nagyobb mennyiségben narancs)

1 zacskó Dzsemfix extra 2 in 1

A csereszenye magozás nem egyszerű folyamat, úgy néztem ki a végére, mint akin valamilyen műtétet hajtottak végre:)) vagy valami horrorfilmből szabadult:) tetőtől talpig cseresznyés voltam, a körmeimről meg ne is beszéljünk..., Izbolyónál olvastam a nagy ipari mennyiséget amit kimagozott, hát leakalappal....na de a magozáson túlesve, már sétagalopp a további történet. A kimagozott gyümiket lábasba tettem, hozzáöntöttem a likőrt, narancslét, cukrokat, a kandírozott citrusokat. Lassabb tűzön főzögettem 3-4 percig és azán hozzákevertem a Dzsemfixet, felforraltam és még 3 percig kavargatva forraltam és rögtön az alaposan elmosogatott és csírátlanított (egy nagy lábasba tettem az üvegeket és a fedőket majd 15-20 percen keresztül forraltam, aztán egy csipesszel óvatosan kihalásztam őket) befőttes üvegekbe mertem a lekvárt.

Készítettem még meggy-málna lekvárt, hasonlóan mint itt leírtam a következő arányokkal:
800g meggy
450 g málna
400 g barna nádcukor
1 bourbon vaníliás cukor
1 Dzsemfix Extra 2in1

és eper-meggy-málna, kandírozott citromhéjjal is készült, talán ez sikerült a leglightosabbra:) és kellemesen savanykás is egy kicsit.
500 g eper
400 g meggy
300 g málna
180 g gyümölcscukor
1 bourbon vaníliás cukor
20 g kandírozott citromhéj

A kandírozott citrusokat, Giorgio Locatelli műsorából figyeltem ki, amit a TV paprikán kaptam el egy pillanatra és kb. hasonló arányokkal gyártott citrom sorbethez kandírozott citrusokat, amitől közben nyeltem nagyokat:)))
Ezekután nem fogok "gyárit" venni többet, mert nagyon egyszerű elkészíteni. Érdemes erre kezeletlen héjú/bio citromot és narancsot használni, ami nem azt mondom, hogy a legolcsóbb mulatság, de az általam használt mennyiségre kiszámítva kb. 300 Ft-ba került.

Kandírozott naracs és citromhéj

Hozzávalók

1 bio narancs
1,5 bio citrom
2 dl víz
20 dkg barna nádcukor+hempergetni
1-2 szem szegfűszeg

A citrusok héját vékonyan lehámoztam vigyázva, hogy a fehér részeket ne vágjuk bele, majd felcsíkoztam őket. Egy kis lábasba tettem őket a többi hozzávalóval együtt és 5 percig blansíroztam, majd egy konyharuhára szedtem a nagyon kellemes illatot árasztó héjakat és megvártam, hogy megszáradjanak majd belehempergettem őket egy kis barna nádcukorban és felhasználásig kapcsos üvegben tároltam. Milyen jó is lesz majd a következő adag egy finom kalácsban/gyümölcskenyérben..hmmm