A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chili. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: chili. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. július 26., hétfő

Chilis csokis meggy lekvár

Sikerült lecsusszannom a meggy szezonról, így borsos ára miatt csak fél kilónyi meggyből próbáltam ki ezt a lekvárt, csak, hogy tudjam milyen, de chilis csokis meggy jövőre nagyobb mennyiségből készül az tuti:)  Az ötlet ha jól emlékszem egy DM-es Alnaturás csokiról származik, amit ajándékba vettem. Nem kóstoltam milyen, de azóta is kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet.
Össz-vissz 2 kicsinyke üvegnyi lett belőle, de nem bíram sokáig tartogatni, így ma ebédre palacsintába töltve falatozgattuk a kolleganőmmel. Ez egy fél adagnyi leírása, de nyugodtan duplázzuk, 4-szerezzük a mennyiséget, tuti elfog fogyni.

Hozzávalók:

500 g meggy (magozva)
140g nádcukor
60 g étcsokoládé (lehetőségünkhez mérten min.50%os vagy magasabb kakaó tartalmú)
1/4 tk chili
12, 5 g 2:1 dzsemfix (DrOetker)


A meggyet tegyük egy lábasba, majd a cukorral főzzük fel kb. 5 percig. Adjuk hozzá a dzsemfixet, chilit és még 3 percig főzzük erős lángon, közben kevergessük. Mielőtt elzárnánk keverjük bele a kockákra vágott étcsokit. Még azonnyomban, korábban csírátlanított üvegekbe szedjük, lezárjuk és 5 percre fejtetőre állítjuk.
Legközelebb egy picit összemixelem a meggyet, mert most felezve, nagyobbacska darabokban maradt a lekvárban, ami finom így is, de mixelve egyenletesebb textúrájú lenne a lekvár, amiben dominál a csoki, enyhén csípőske, meggy ízzel.

2009. március 18., szerda

Tandooriasan pácolt csirke – Lilahagymás- uborka raitával


étteremalakítás
Egyre népszerűbbek az Indiai ételek, nem hiába, hiszen olyan harmóniákat ismerhetünk meg az ételeikben, ami a mi ízvilágunktól merőben különbözik. Viszont vigyázat nagyon könnyen függővé válhatunk, én is buzgón próbálom beépíteni ezeket az ételeket a mindennapi fogások közé. Mellettük szóljon még, hogy a tavaszi "lean" programok remek segítői lehetnek, mivel nem tartalmaznak sok kalóriát, viszont nagyon kellemes teltségérzetet okoz a fűszerek kavalkádja.


Hozzávalók:


1 csirkemell

A páchoz:

2 dl natur joghurt (nálam még tart a török natur 3,5 % joghurt)

1 gerezd fokhagyma

4 ek tandoori masala fűszerkeverék (beszerzési forrás pl: Ázsia Bt., )

só

A csirkemellből vágjunk szép, vékonyabb szeleteket, majd keverjük össze a pác hozzávalóit, reszeljük bele a fokhagymát és egy éjszakára tegyük be a hűtőbe. Én kontakt grillben sütöttem, egyszer megfordítva olyan 7-8 percig, de serpenyőben v. szelet sütőben is el lehet készíteni. És mindenképp ajánlom egyszer megkóstolni az autentikus változatot, amit agyagcserép kemencében, rendkívül magas hőfokon, 500 fok környékén sütnek.


A lilahagymás uborka raitához:

2 dl natur jogurt (nálam még tart az 1kg-os török natur 3,5 % joghurt)

2 cm gyömbér

1 kimagozott és apróra vágott chili paprika

1 ek szénsavas víz vagy egy kis lime lé

só

A raiták szerepe, álltalában pont az ellenkező mint most nálam, mert ebbe a változatba chili került, de enélkül a jogurt a néha brutálisan csípős ízvilág tompítására szolgál.


Uborka Raitát itt találtam, csak egy picit más fűszereket használtam hozzá.
Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz