2010. február 11., csütörtök

Aszalt paradicsomos szardellás szendvicskrémek



Így télen nem sok kedvem van ahhoz, hogy a boltokban kapható paradicsomokat megkóstoljam, így marad helyette például az aszalt paradicsom, ami még magában őrzi a napfényt és nem keltetett:) Kétféle verzió is készült belőle, annyiban küldönböztek, hogy az első szárítottból a második pedig olívaolajban eltett aszaltparadicsomból készült. Az első is finom, engem az olajbogyó pástétomra emlékeztetett (ami szintén egy ideje tervben van:), de a második amit rendszeresíteni fogok. Alapvetően annak ajánlom, aki nagyon szereti az aszalt paradicsom ízét, főleg egy kis szardella ízzel megtámogatva. Gondolkodtam a fűszerezésén, de elsőre inkább kipróbáltam egyszerűbben, de pl. egy kis bazsalikom biztos még dobna rajta, a második verzióval már kicsit bátrabb voltam és egy kis citromhéj teszi számomra többek között felejthetetlenné. Píritósra vékonyan kenve eszegettem jó pár reggelire ezeket krémecskéket, mert, hogy csak nekem ízlett:)
I. verzió
Hozzávalók:
100 g ricotta
6 db szárított paradicsom
2 szardella (olajban)
pici só
őrölt bors
II. verzió

3 db olíva olajban eltett aszalt paradicsom, plusz 1-2 evőkanál az olajból
3-4 kapribogyó
2 db szardella (olajban)
2 ek túró vagy persze itt is lehet ricotta
csipet reszelt citromhéj
pici só, őrölt bors

Az szárított paradicsomot kb. 2 órán keresztül vízben áztattam felhasználás előtt, hogy megpuhuljon. Aztán az elkészítés továbbiakban az összes hozzávaló összemixeléséből állt mind két esetben.

2 megjegyzés:

  1. Júúúúúúj... de finoman hangzik. Úgy látszik mégiscsak utána kell járnom újfent aszalt paradicsomnak, mert Apa is hiányolja egy ideje. :)De most már jó okom is van rá, mert valamelyik kencét muszáj lesz kipróbálnom :)))

    VálaszTörlés
  2. Szia Bodza! Örülök, hogy tetszik, próbáld ki;) Én még nyár végén vettem az aszalt parikat, a Nagycsarnokban az Ázsiában! A 2. nekem nagyon bejött a citromhéj miatt:) olyan jó kis friss lett!

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz