2010. június 24., csütörtök

Bárány csorba

A balkáni népek levese, a tavalyi Romániai nyaralásunk során számtalan formájával találkoztunk. Nagyon szerettük őket, még a kicsit bizarrul hangzó pacalos változat is ízlett, igaz biztosra mentünk, korábban kipróbált helyekre a tengernél. Nekem nagyon nyári emlékeket ébreszt és tavaly óta tervezgetem, hogy elkészítem, bár egy tökös verziót még biztos beiktatok. A bárányból készült csorba tartozéka elméletileg a bárányfej lenne, hát ez most kimaradt:)), de combból is nagyon jól sikerült. Bodzás sörrel koronáztuk meg:) a végén, ami bodzaszörp és sör keverékéből készült és így nagyon jó kis ebéd kerekedett belőle.


Hozzávalók:

60 dkg báránycomb (autentikusan igazodott a leveskéhez, mert Romániából kaptuk, házi vágásból)
1fej vöröshagyma
3 sárgarépa
2 fehérrépa
1 zellergumó
1 doboz tejföl
2 ek liszt
tárkony, lestyán, só és bors
citromlé  vagy ecet

A húst hártyázzuk le és vágjuk apró kockákra. Tegyük fel főni egy megfelelő lábosban, apróra vágott hagymával, sóval és őrölt borssal. Főzés közben keletkező habot szorgosan szedegessük le. Amikor a hús már félig megpuhult  tegyük bele a hasábokra szeletelt zöldségeket. Amikor minden puha habarjuk be tejfölbe kevert liszttel, picit forraljuk, majd mérsékeljük a lángot és végezetül keverjük el benne egy tojássárgáját. Szórjuk meg még friss lestyánnal és tárkonnyal. (Nálam utóbbiból csak szárított verzió volt itthon) Fogyasztáskor ízlés szerint savanyítsuk citromlével vagy ecettel.


3 megjegyzés:

  1. Hmmmm, de szeretem az ilyen leveseket! Tárkony, lestyán... Jöhet!


    A bodzás sör is :-))) Nagyon ügyi vagy!

    VálaszTörlés
  2. Az ám, a csorba tipikusan román étel, és olyan, de olyan finom! Savanykás leves, bármikor jöhet!

    VálaszTörlés
  3. Sziia Viki! Köööööööööszi:))) A bodzás sör jóóó, épp most kaptam egy pohárral:) Tényleg jók az ilyen leveskék, finom krémes, de savanykás és a tárkony és a lestyán irtó jó együtt.

    Szia Garffyka, Tényleg nagyon fini, én Romániában ismertem meg, de sok nép magáénak vallja, szerb, török, görög, bolgár verziója is van a csorbáknak. Tényleg bármikor jó ,de nekem nagyon-nagyon nyári ízű.

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz