2010. március 7., vasárnap

Spenótos és szalonnás csigácskák


Tanulgatok gyönygyöt fűzni, kezd egy kis csoport összegyűlni ahol egy kedves barátnőnk tanítgatja a tehetséges és kedvésbé tehetséges (én:) gyöngyékszerkre áhítózó jelölteket, a gyöngyfűzés szeretete a mozgatórugója az összejöveteleknek, a lányok mindig finom harapni valókat hoznak magukkal a kis találkákra. Én is szerettem volna valamit vinni, tudtam, hogy sós rágcsikát keresek és mostanában jól befészkelte magát a spenót a gondolataimba, eszembe jutott, hogy Napmátkánál egyszer láttam valami kedvemre valót Szent-Iván napi sajtos-spenótos útravaló formájában, ő Duende verzióját alkította. Nálam is a tészta és töltelék picit módosult attól függően, hogy mit találtam itton hozzá. Nagyon jól tettem, hogy kipróbáltam, mert kellemes és kiadós kis eszegetni való lett belőle, Húsvétra is ideális locsolkodós rágcsika lehet.


Hozzóvalók:a tésztához
300 g búzacsírás finom liszt
200 g kukorica liszt
3 dl langyos tej
7 g szárított élesztő (borkő, Alnatura)
1 tk fruktóz
2 tk só
4 dkg vaj


Töltelékek
Spenótos
15 dkg fetasajt
20 dkg fagyasztott leveles spenót
5 dkg reszelt trappista
1 gerezd fokhagyma
pici só, őrölt bors
többek között Iván kutyának is nagyon tetszett;))


Szalonnás
150g friss sajtkrém
80 g kolozsvári szalonna
100 g reszelt trappista
1 nagy ek. reszelt torma (sajnos ezt nem lehetett annyira érezni, mint ahogy szerettem volna)

A tésztához valókat összegyúrjuk, könnyen összeálló, kezes tészánk lesz. Meleg helyen egy órán keleszül kelesztjük. Addig elkészítjük a tölteléket, ehhez a spenótot kiolvasztjuk és kinyomkodjuk belőle a vizet, felaprítjuk és összekeverjük a többi hozzávalóval. A szalonnát egy picit megpirítjuk és szintén összekeverjük a többi alkotóelemmel.Amint letelt a tészta kelesztési ideje, 3 gomócra ösztjuk, majd egyenként vékony téglalapot nyújtunk belőle, hosszában ketté vágjuk, megkenjük a töltelékkel, hosszában feltekerjük. kb. 3 centis csigákat vágunk belőle, de lehet nagyobbakat is, akkor kevesebb, de nagyobb csemegénk lesz.

A tetejüket lekenjük felvert tojással és megszórjuk tökmaggal és napraforgó maggal. Begyújtjuk a sütőt, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, addig még van ideje a csigáknak kelni egy kicsit. Nálam a 200 fok foknak bizonyult, mert eléggé pokol konyhája a sütőm, inkább kb. olyan 170-180 fokon 2 adagban sütöttem úgy 18 percig.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz