2010. július 14., szerda

Gyömbér leves, garnélával, somen tésztával és zöldségekkel

Ázsiai leveseket bármikor szívesen eszem, ezt a gyömbér levest már régóta kiszemeltem kipróbálásra. A gyömbér a legtöbb ázsiai leves alapját adja, általában sok fokhagymával és néhány nem minden napi tartozékkal, mint a galanga, kaffír lime levél vagy a thai citromfű. Ebben a levesben a csillagánizs teszi kellemesen illatossá a leveskét a gyömbér mellett, aminek  a jótékony hatásait nehéz csokorba szedni, de itt már próbálkoztam vele.
A somen tésztához úgy jutottam, hogy jó régen talán a legelső bejegyzésemhez kerestem vadul udon tésztát és egy hozzáértő eladónak köszönhetően vittem haza, hogy ez valami olyasmi. Aztán itthon nézegettem, hogy nem, ez nagyon nem valami olyasmi, de mindegy gondoltam jó lesz egyszer. A somen tészta egy japán tészta, búza lisztből készül, olyan mint a cérnametéltünk, de annál egy kicsit vastagabb és tömörebb szerkezetű. Most végre eljött az ideje, hogy fel is használjam.

Hozzávalók:

2 ek gyömbér, csíkokra vágva
10 nagyobbacska friss garnéla
1 marék borsó
1 nagyobb sárgarépa, kis csíkokra vágva
4 újhagyma, apróra vágva
1 csillagánizs
1,5 ek szójaszósz
1 l csirkrhús leves (DM, Alnatura)

A garnélákat megpucoljuk, eltávolítjuk a fejét és a páncélját.Vizet forralunk a tésztának, sóval. Keverjük össze a gyömbér csíkokat, az újhagymát, a szója szószt, csillagánizst és a levest egy wokban vagy lábasban. 3 percig hevítsük, majd tegyük bele a borsót és a répát, főzzük még további 3 percig. Aztán adjuk hozzá a garnélákat és újabb 4-5 percig főzzük és a leves kész is. A somen tésztát 3 percig forraljuk, majd leszűrjük, hideg vizzel átöblítjük és úgy adjuk szedjük tányérokba, majd jöhet rá egy kis leves lé és rákocska, meg zöldség.
Volt otthon egy szép nagy főtt csirke mellem, mert Iván kutyinak épp nem sikerült vacsit vennem, így szegénynek főztem egy kis csirkemellet:), de nem lett mind az ővé. Az egyik felét hirtelen ötlettől vezérelve, bele tettem a maradék leveslébe. Másnapig benne pácolódott, szendvicsbe vékonyan szeletelve paradicsommal nagyon finom volt a kellemesen átfűszereződött csirke husi.
A gyömbér leves ötlete Donnay Hay: Ízvarázsából származik

2 megjegyzés:

  1. Amindenit! Kérhetek belőle? Imádom az ilyen jellegű leveseket.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ami, hát persze, hogy, küldöm is a virtuális kóstolót:))))

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz