2010. december 27., hétfő

Rugelach 3 ízben

Aszalt szilvával, szilvalekvárral, mandulával az első, a másik verzió aszalt eperrel, epres narancs lekvárral, dióval, a harmadik variáns pedig sárgabarackos narancs lekvárral és datolyával készült. Már korán eljöhettünk a melóból 23-án, valahogy jellemző módon még mindig némi káosz uralkodott a fejemben a karácsonyi sütik terén, az erősen megcsappant pepparkakor keksz állomány mellé gyártanom kellett karácsonyi kis sütikéket, mert azok természetesen kellenek;)) Habcsókok töltötték meg a gondolataimat, de hazaérve kávézgatva, újra elővettem a korábbi jegyzeteket, átlapoztam néhány újságot a felhalmozott és frissen vásárolt karácsonyi sajtóból. Aztán a jegyzetekben többedjére feljegyzett rugelach-ot láttam meg.

Chili és Vaníliánál régebben nagyon megtetszett a rugelach, most megnéztem 2005-ös poszt. Hihetetlen,hogy 5 év telt el azóta, na mindegy lassú víz partot mos alapon, eljött az ideje, az elvesztegetett történetek pótlásának.

Na de mire elértem ahhoz, hogy megsüssem a sütit, rájöttem, hogy nincs itthon krémsajtom, csak mascarponém, de legközelebb kipróbálom krémsajttal is. A fele készült szilvás ízben és a tészta másik feléből nem bírtam ki még 2 másik ízt ki kellett próbáljak. Isteni finom sütemény szerintem, az is biztos, hogy nem lehet belőle túl sokat falatozni, mert elég tömény gyönyörök, de így karácsony táján, nem árt az ilyen süti, amibe ha az ember beleharap mosolyra húzódik a szája:)

Hozzávalók:
(48 darabhoz)

25 dkg mascarpone (Rugelach-hoz ugyanennyi krémsajt)
25 dkg vaj
7 ek cukor
30 dkg liszt
pici só

Töltelékek:

Aszaltszilvás-mandulás 
6 dkg aszaltszilva
8 ek szilvalekvár
10 dkg mandula
5 dkg barna cukor
2 ek sima cukor
2 tk fahéj
1 ek reszelt narancshéj (bio)

Aszalt epres-diós 
4 dkg aszalt eper
3 ek.epres narancslekvár (v. 3 ek narancs és 3ek eper lekvár)
5 dkg dió
2 dkg barna cukor
1 ek sima cukor
1 tk reszelt narancshéj (bio)

Datolyás-narancsos- diós
5 dkg datolya, aszalt
3 ek. sárgabarackos-narancslekvár, vagy csak sima narancslekvár
5 dkg dió
3 dkg barna cukor
1 ek sima cukor
1 tk fahéj
1 tk reszelt naracshéj (bio)

Tetejére:

1 tojás, 2 ek tej
cukor, fahéjjal keverve

Elkészítés előtt kivettem az alkotó elemeket vagy egy órával korábban a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjenek. Összekevertem a mascarponét, a vajat és a cukrot, majd hozzágyúrtam a lisztet és a sót. Nem sikerült bucit formálnom belőle, mint az eredeti receptben, de lefedtem a tálat folpackkal és hűtőbe tettem 2 órára,  ha egész éjszaka hűtőben marad az sem baj.

Közben elkészítettem a töltelékeket, apróra vágtam a magvakat, diót és mandulát valamit az aszalt gyümölcsöket. Aztán külön-külön összekevertem a többi hozzávalóval és félretettem.

Elővettem egy nyújtódeszkát és egy alaposan belisztezett deszkára kiszedtem, kissebb közelharc után a tálból a tésztát. 4 részre vágtam, majd mindegyikből egy kb. 25 centi átmérjű kört nyújtottam.  Rákentem a tölteléket. A köröket először 4 részre, majd azokat 3-3 háromszögre vágtam. A szélesebb végüknél feltekergetve, meg is kaptam, a helyes kis kifliket. Sütőpapírral borított tepsire rakosgattam a kifliket, megkentem a tojásos tejjel, megszórtam a fahéjas cukorral és 180 fokon 20 perc alatt megsütöttem. Nagyon jót tesz neki, ha áll pár napot. Isteni finom érdemes rá időt szánni.
(24 db aszaltszilvás-mandulás, 12 db aszaltepres diós, 12 db datolyás-narancsos diós lett belőle)

8 megjegyzés:

  1. Szia Bianka!! Köszi, tényleg veszélyesen finom, nem rég tűnt el az utsó;(

    VálaszTörlés
  2. Szuper! Kipróbálom mindenképpen! :-DD

    VálaszTörlés
  3. Kedves Mézigörl! Csak bíztatni tudlak, túl finom:)

    VálaszTörlés
  4. De jó, hogy feltetted a receptet!! A BGT-n is az egyik kedvencem volt, de most tökélyre fejlesztetted aaanyira jól néz ki!!!

    VálaszTörlés
  5. Csurog a nyálam :-) Legszívesebben mindhármat jól bevizsgálnám :-DD

    VálaszTörlés
  6. Szia Dió:), örülök, hogy hasznos és teccik:), fincsi nagyon, még biztos sütök ilyet;)))

    VálaszTörlés
  7. Kedves Viki! Hát én túl sokat bevizsgáltam, így most gondolkodom rajta, mit is kéne legelnem szilveszterig:)))

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz