2010. augusztus 18., szerda

Sült paprikás juhtúrós szendvicskrém és pirított hagymás padlizsán krém

A sült paprikával kb. 2 éve estem szerelembe, amióta először kipróbáltam. Tettem már salátába, készítettem belőle levest, kóstoltam ajvarban és zakuszkában is. Most a hétvégi vendégségre sültpaprikás krumplipürét csináltam egy kis köményes sült csirkeszárnnyal hát úgy is nagyon finom volt, de ezt talán még idén elkészítem újra, hogy felkerülhessen, mert sajna fotó az nem készült róla.
A sült paprikás krémből alig sikerült mentenem a fotóhoz, mert annyira gyorsan fogyott, úgyhogy azért van ilyen kevéske a képen:) Készült mellé padlizsán krém is és mivel együtt fotóztam őket, azért megemlítem, de nem írok receptet, mert teljesen hagyományosan készült annyi volt csupán a különbség, hogy pirított hagymát tettem bele, ami egy kicsit megbolondította az ízeket, de ehhez kellet 1-2 napnyi érlelődés a hűtőben.
Hozzávalók:

75 g friss natúr sajtkrém
100 g juhtúró
1 kápia paprika
1 gerezd fokhagyma
1 tk csípős rózsa (vagy más csípős paprika krém)
1 kk só
A paprikát a gázlángon megsütöttem, forgatva minden oldalát,  nem probléma, ha a külső héja közben megszenesedik. Aztán kb. 5 percre egy műanyag dobozkába zártam, így aztán könnyen lejön a héja. Az összes hozzávalóval egy tálba pakoltam és botmixerrel megmixeltem. Nem hagytam sokat dolgozni, hogy maradjon benne egy kis rusztikusság.
Abszolut eltudom képzelni egy ilyen sajtkrémnek a tovább hasznosítását azon kívül, hogy rozsos/tönkölyös kenyérrel felfaljuk, például vékony sajt szeletbe töltve vagy akár palacsintába, hideg előétel gyanánt. Viszont, ha eljutok odáig még kápia szezonban, biztos, hogy lesz még egy szendvicskrém, aminek a bolti változata sokáig überelhetetlen kedvencem volt, de majd kiderül, hogy sikerül-e a kísérlet vele és olyan lesz-e vagy sem.

12 megjegyzés:

  1. de jól néznek ki! maradt még? :D

    VálaszTörlés
  2. Kösziiiiiii:)már csak a padlizsánkrémből van egy falatnyi;))

    VálaszTörlés
  3. de szép lett a paprikás!!! a padlizsánkrém meg abszolút kedvenc nálunk is.

    VálaszTörlés
  4. Szia Kata! köszi, és fincsi is volt tényleg:)) A padlizsánkrém meg alapélelem:)))

    VálaszTörlés
  5. Pirítós kenyerét
    megfogta a Bence;
    tűnődve szétnézett:
    -Hol lehet a kence?!

    VálaszTörlés
  6. A sültpaprikakrém-alapból mesés téli levesízesítőt is lehet készíteni. Mondanám, hogy "ajvárt", de mégsem pontosan ugyanarra gondolok. Érdemes nagyobb adogot készíteni az alapból, tepsiben pl. és a feléből lehet aktuál-kence (úgyis elkóstolgatna az ember belőle:), a többit meg vízfürdőn kigőzölve, ki olajjal "lepecsételve" el lehet tenni jobb napokra. Egy pimf kis zöldség- vagy krumplilevesnek is egyedi ízt ad.

    VálaszTörlés
  7. Szervusz trendo, ez így igaz, ma egész jó áron, 300 Ft-ért vettem egy kg kápiát, már megsütöttem a felét;) A sima darált, sóval, olajjal eltett kápia is isteni a levesekbe, én ennek a bolti változatát szoktam használni virágoskútról, de már tavaly is nagyon készülődtem a házi verzióra, de végül eleszegettem a hozzávaló kápiákat, talán idén még sikerülhet, de arra is gondoltam, hogy sütve lefagyasztok párat kencékbe télire.

    VálaszTörlés
  8. Csak nem a Rózsa Péter farmjától vásárolsz? Egy rossz pont a margóra! :)

    VálaszTörlés
  9. jajj, hát de, most eléggé szomorkodom a fekete pont miatt:(( kérlek írd meg, hogy mi vele a probléma.
    már tavaly is forgattam a fejemben, hogy csinálok házi verziót, már csak darálót kell szermányolmom hozzá és idén készítek pár üvegnyit.

    VálaszTörlés
  10. Ó, semmi különös, csak a pasi gusztustalanul nyomult a barátnőmre :(
    A vacak cukkinis lapcsánkáját tukmálta folyton, és járt a szeme a csajon, mint a biliárdgolyó :)

    Más. A zakuszka az igazából az oroszoknál mindenféle (általában sütőben, vagy vízfürdőn készült) reggelit vagy előételt is jelent, nemcsak kencéket! :)

    VálaszTörlés
  11. szia trendo, :)))))))))nagyon jót derültem, hát ez valami szörnyű, valóban:))én meg azt hittem mérgező:)(azért megértem, hogy nem zártad a szívedbe, bár ez a barátnőd szépségét dicséri elsősorban)

    Köszi a zakuszkáról az infot, azt sem tudtam, hogy az orosz konyhában megtalálható, én elsősorban Erdélyből ismerem, de most utána olvastam egy picit és tényleg jó tudni, hogy mennyivel tágabb fogalom, köszi

    VálaszTörlés