2010. augusztus 3., kedd

XXXVI. VKF! Blini, tormás tejföllel és füstölt tokhallal

Ez egy apró sós vagy akár édes kelt palacsinta. Szláv eredetű a szó és "őrölni'-t jelent, változatos gabonákból készítik legfőképp hajdinából (amit egyszerűen nem kapok sehol, pedig próbálkoztam, csak egy porkeveréket találtam, aminek az összetétele elég unszi volt, így az a polcon maradt), szóval készül még zabból, kölesből és persze búzából is. Minden esetre nem adom fel a hajdina lisztből az update-et, főleg azért meg nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen ízű.

Füstölt tokhalas, tormás pali szintén régi tervezgetéseim egyike, most ez kapóra jött, hogy Blini társai lesznek, bár biztos, hogy lazac kaviárral is nagyon jó lehet:)) Mondjuk annak elég borsos az ára, a tokhalból nagyon kis mennyiségeket szoktam kérni, ezt is az Arbat-ban lehet beszerezni, de mindig készségesen kapok akár 5 dkg-t is.

Hozzávalók
200 g liszt
2 dl tej
1,5 ek vaj
2 tojás + 1 sárgája (ezt csak azért tettem bele, hogy ne menjen kárba a pelmenyiből maradt:)
2 g élesztő
pici cukor

vaj és olaj a sütéshez

Tetejére:
5 dkg füstölt tokhal
4 ek tejföl
2 ek torma
(ez 6 Blinire volt elég, a többi üresen vagy lekvárral eszegetődött)

Kb. fél dl langyos tejben futtassuk fel az élesztőt a cukorral, majd keverjünk hozzá egy kis lisztet, kb. 50 grammnyit, hogy puha kovászt kapjunk. Meleg helyen kelesszük a kétszeresére.(kb. fél óra) Közben válasszuk szét a tojásokat, a fehérjét verjük kemény habbá . A  sárgáját verjük habosra a puha vajjal és egy csipet sóval, majd felváltva adjuk hozzá a kovászból, maradék lisztből, langyos tejből és a felvert fehérjéből. Egy serpenyőben melegítsünk egy kis kanálnyi vajat és olajat, süssünk belőle kis helyes, de vastagabb palacsintákat. Hamar sülnek gyönyörű aranybarnára, oldalanként max. 1-2 perc kell nekik.
A tálalásnál összekevertem a tejfölt a tormával, sóztam, borsoztam a blinikre kanalaztam és megtoldottam füstölt tokhallal, de bármilyen füstölt hal, kaviár jó hozzá, de édesen is nagyon finom.
Már csak egy kis vodka hiányzott hozzá;) Maradt egy kis szénsavas kvász üdítő, de az is finom, nekem kicsit olyan mintha aszalt szilvás lenne, pedig az eredeti rozs kenyérből készül, emez csak maláta kivonattal. A pelmenyi és blini eszegetése után reggel kicsit nehezen tudtam begombolni a szoknyám;), úgyhogy legközelebb majd télen készítek ilyet egy forró tea mellé. Édesség fronton aki bírná még palacsintával, próbálja ki a Szirnyikit, egy korábbi posztban megcsináltam, ami szintén egy palacsinta féleség, csak túróval készül. Bármilyen friss gyümölccsel, gyümölcs szósszal nagggyon fincsi;)


Próbáltam olyan receptet keresni a blinire, ahol nem kell órákig keleszteni, itt csak a kovász kel, így kötöttem ki ennél a receptnél ami azért módosult egy picikét.

4 megjegyzés:

  1. Én most inkább a füstölt halasat kóstolnám :)
    Hajdinát, lisztet, ilyesmit én itt:
    http://herbahaz.hu/magunkrol/aruhazunkrol/
    szoktam vásárolni, ajánlom neked is.

    VálaszTörlés
  2. Azta... Ez valami csodás!

    Jövök a tányérommal, és jól megpakolom :-DD

    Kvasz :-) Tudod hol olvastam róla először? A Távolban egy fehér vitorla c. orosz ifjúsági könyvben :-DD Ott itták nyakra-főre.

    VálaszTörlés
  3. Kedves BeckZsu, Aranyos vagy, de jó, hogy írod, mindenképp elmegyek megnézni, ráadásul nincs is messze:)))) köszönömmm
    Jóóó a füstölt halacskás;))

    VálaszTörlés
  4. Szia Viki!! hát jó étvágyat, akkor lehet csipegetni;)))
    Elképzeltem azt a regényt és kedvem lenne elolvasni;)))) A kvasz nemzeti italuk, úgyhogy nem csodálom, hogy azt itták nyakra főre, elméletileg ici-pici alkohol tartalma is van, akkor biztos, azért ittak olyan sokat:-D

    VálaszTörlés