2010. július 26., hétfő

Chilis csokis meggy lekvár

Sikerült lecsusszannom a meggy szezonról, így borsos ára miatt csak fél kilónyi meggyből próbáltam ki ezt a lekvárt, csak, hogy tudjam milyen, de chilis csokis meggy jövőre nagyobb mennyiségből készül az tuti:)  Az ötlet ha jól emlékszem egy DM-es Alnaturás csokiról származik, amit ajándékba vettem. Nem kóstoltam milyen, de azóta is kíváncsi voltam rá, hogy milyen lehet.
Össz-vissz 2 kicsinyke üvegnyi lett belőle, de nem bíram sokáig tartogatni, így ma ebédre palacsintába töltve falatozgattuk a kolleganőmmel. Ez egy fél adagnyi leírása, de nyugodtan duplázzuk, 4-szerezzük a mennyiséget, tuti elfog fogyni.

Hozzávalók:

500 g meggy (magozva)
140g nádcukor
60 g étcsokoládé (lehetőségünkhez mérten min.50%os vagy magasabb kakaó tartalmú)
1/4 tk chili
12, 5 g 2:1 dzsemfix (DrOetker)


A meggyet tegyük egy lábasba, majd a cukorral főzzük fel kb. 5 percig. Adjuk hozzá a dzsemfixet, chilit és még 3 percig főzzük erős lángon, közben kevergessük. Mielőtt elzárnánk keverjük bele a kockákra vágott étcsokit. Még azonnyomban, korábban csírátlanított üvegekbe szedjük, lezárjuk és 5 percre fejtetőre állítjuk.
Legközelebb egy picit összemixelem a meggyet, mert most felezve, nagyobbacska darabokban maradt a lekvárban, ami finom így is, de mixelve egyenletesebb textúrájú lenne a lekvár, amiben dominál a csoki, enyhén csípőske, meggy ízzel.

10 megjegyzés:

  1. Az a fotómodell palacsinta ugorhatna a számba, de nagyon szaporán :-DDD

    Szuper ez a lekvár...

    VálaszTörlés
  2. :))) köszi, hát igen, egy baj vele az én számba ugrott ebédre;)))) de megnyugtatásul csak 1 db-ra korlátoztam magam.

    VálaszTörlés
  3. Húúha! én csak csokis meggyöntetig jutottam, a chili valahogy nem jutott eszembe...nagy kár!
    Pedig láttad, nekem majdnem mindenbe jut egy kevés...

    Az a palacsinta engem is érdekel(t volna)...

    VálaszTörlés
  4. Szia Kata! Jót tesz neki tényleg az a kis csípőske utóíz:))próbáld ki egyszer:) a pali meg tényleg finom volt, de az üveg másik felét vanília vagy joghurt fagyival gondoltam elkölteni:)

    VálaszTörlés
  5. Biztosan finom lehet, én a chilis csokikért is rajongok... Szerintem fogd az üveget és gyere hozzánk, van a mélyhűtőben néhány gombóc fagyi; hátha elég lesz kettőnknek is:)

    VálaszTörlés
  6. Szia Kata, jól hangzik;)))))) én is szeretem a chilis csokit, jól megy hozzá a meggy is ezek szerint:))lehetne rögtön chilis csokival is csinálni, hozzá teszem málnából se lehetne borzalmas:))

    VálaszTörlés
  7. Teljes mértékben egyetértek!

    VálaszTörlés
  8. Akkor jó:)), ennek örülök, hasonló az ízlésünk:)))

    VálaszTörlés
  9. jaj, de megenném a meggyet. itt mindig lemaradok a meggyszezonról, mert valahogy itt nem szokott sok lenni.

    viszont a palacsintát én csak és kizárólag sárgabaracklekvárral vagyok képes enni. bár ha valaki elém tenné a te csodás meggyes-palacsintádat... szerintem elgyengülnék;)

    VálaszTörlés
  10. Szia ORsi, Sajna én is lecsúsztam a meggyről, mire feleszméltem eltűnt a piacokról.
    Én mindenféle lekvárral imádom a palacsintát! De az igaz, hogy a sima sárgabarack lekvárnál kevés jobb van:))) viszont annak, most van a szezonja! gyorsan csinálnom is kell!!

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz