2009. április 9., csütörtök

Paprikaszószos szelet


A paprikaszósz már azóta izgatja a fantáziámat, amióta egy étteremben egyszer kóstoltam. Sajnos nem lett olyan szép piros színű, mint amilyennek terveztem, de cserébe fincsike lett. Biztos, hogy majd a kápia szezonban sokkal szebb lesz a színe, ha újra gondolom ezt a szószt egy kicsit.


Paprikaszósz

1 fej hagyma

1 gerezd fokhagyma

2 ek paprikakrém / Virágoskúti édes rózsa

1 tk paprikakrém / csípős rózsa

1 ek paradicsomszósz (Kecskeméti)

1 tk pirospaprika

1 ek étkezési keményítő

1-2 ek olíva olaj

só, örölt bors

A hagymát apróra vágjuk és az olíva olajon megpirítjuk, beletesszük a paradicsom szószt és a paprika krémeket picit átpirítjuk, belereszeljük a fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, felöntjük kb. 2 dl vízzel egy picit forraljuk, majd a keményítőt pici vízben felodva besűrítjük.

A husika, sertéscomb volt ( 3 szelet), amit nagyon ritkán eszünk, de a így ritkán jól tud esni:)
A szeleteket megsózom, borsozom, kiveregetem egy kicsit őket, majd az inakat bevagdalom késsel, hogy megtartsák a formájukat, lisztbe forgatom és kisebb lángon szép pirultra sütöm 5-5 perc alatt mindkét oldalát, majd a kész mártásba szedem őket és 15 percig főzőgetem, míg teljesen megpuhul. Snidlinges jázminrizzsel ettük.

2009. április 8., szerda

Vöröslencse pástétom



Mostanában egyre több szó esik, az egészségtudatosabb táplálkozás jegyében, a bolti felvágottak helyetti alternatívák kereséséről. Ennek tökéletesen megfelel ez a pástétom, hiszen egy szendvicsben, csírával, zöldségekkel nagyon finom, de mártogatósnak is lehet használni, ha egy picit hígabbra készítjük. Tervezgetem kipróbálni töltelékként is, gombával, áztatott zsemlével, pl. egy csirkecombba.

Hozzávalók
10 dkg vöröslencse megmosva
1 sárgarépa
1 negyed zellergumó v. 1 fehérrépa
1 vöröshagyma
1 szelet paprika, ha szezonja van
2 fej paradicsom(szezonjában), vagy 2 evőkanál paradicsom püré (nálam most Kecskeméti, de hámozott paradicsom konzervből is jó)
2 ágnyi bazsalikom vagy petrezselyem
1-2 löttyintésnyi extra szűz olíva olaj
fél kisujjnyi gyömbér
1 gerezd fokhagyma
1 tk csípős paprikakrém (Virágoskúti csípős rózsa) vagy Cayenne borssal is szoktam készíteni
1 tk kurkuma
1 kk garam masala
só, bors

Egy wokban olajat hevítek, belereszelem a fokhagymát és a gyömbért. Beleteszem az apróra vágott hagymát és pirítom egy picit, majd a reszelő nagyobb lyukán belereszelem a répát és a zeller(vagy apróra vágva teszem bele), beleteszem az apróra vágott paradicsomot/paradicsom pürét, paprikát/paprikakrémet, kurkumát és tovább pirítom őket kb. 2 percig. Felöntöm 3 dl vízzel és további 5 perc főzés után beleteszem a megmosott vöröslencsét majd sózom, borsozom és lefedve, közepeslángon főzöm kb. 25-30 percig. A vöröslencse könnyen beszívja a vizet, így figyeljünk, hogy mindig öntsünk utána.

Ezekután, ha a lencsénk megpuhult, botmixerrel pürésítjük, de én ezt most kihagytam, mert pürézés nélkül sem volt rossz az állaga. A végén belekeverük az apróra vágott bazsalikomot, v. pertrzselymet, de sajnos nálam most nem volt otthon egyik sem, de majd legközelebb. Pürézés után, ha esetleg sok lenne alatta a lé, akkor még tegyük vissza a tűzre és főzzük a kívánt állag eléréséig.
Korábban itt találtam inspirációt.

2009. április 6., hétfő

Juhtúrós Tzaziki


A véletlen szülte, hogy juhtúró került ebbe a tzazikibe, de egyáltalán nem tett neki rosszat, sőt nekem nagyon tetszett. A Vásárcsarnokban házi tehéntúrót szerettem volna vásárolni, de csak amikor felakartam használni, jöttem rá, hogy juhtúrót kaptam, illetve picit prüszkölgettem magamban az árán, hogy mi a túrótól:) lett ez ilyen drága?

Hozzávalók:
(ebédre szántam magamnak egy kis rántott gomba mellé, szóval 1 főre)
3/4 kígyóuborka
4 ek 10 % zsír.tart. török joghurt
2 ek juhtúró
örölt bors, só

Az uborkát lereszeljük,besózzuk, majd a sóban állni hagyjuk egy 15 percet, aztán alaposan kinyomkodjuk belőle a levet amit enged. Egy tálba tesszük és alaposan elkeverjük a joghurttal és a juhtúróval, esetleg egy pici kaprot még tettem volna bele, ha van itthon. Az egész nagyon finom krémes lett, nem ez a light verzió az biztos, de mindenképpen érdemes kipróbálni így is, mert maradandó élmény.

Tavaszi Bor és Jazzfesztivál 2009 és a Borszerda

Nagyon kellemes időtöltésnek igérkezik a Tavaszi Bor és Jazzfesztivál 2009. című rendezvény, amelyet , idén rendeznek meg 4. alkalommal, a főváros szívében a Deák térhez közel.

2009. április 11-12-13. van lehetőségünk a szép borokat, pálinkákat, sajtokat és mindenféle kulinális finomságokat kóstolgatni, fűszerezve egy kis jazz zenével, például Harcsa Veronikával, ráadásul ingyenesen.



Ha már boros eseményekről beszélünk, akkor nem szabad elfelejteni még azt sem, hogy nagyon közeledik a torkoscsötörtök mintájára, idén első alkalommal megrendezésre kerülő és a minőségi borfogyasztást népszerűsítő Borszerda elnevezésű esemény, 2009. április 29-én.
272 vendéglátóegység csatlakozott már eddig és 50 %-os kedvezménnyel válogathatunk a borlapok kínálatából majd, úgyhogy szerintem már most sietni kell a helyfoglalásokkal, nehogy lecsússzunk róla.

2009. április 3., péntek

Kókuszos Ananász Smoothie


Mostanában divatos dolog a smoothie, gyakorlatilag egy gyümölcs turmix-hoz hasonlít, a legegészségesebb változata, amikor csak gyümölcsöt tartalmaz, de ezenkívül sok változat létezik, én most kókusztejjel készítettem. Sokszor elsétálok egy Juice bár mellett, ahol különböző irtó guszta smoothie-kat árulnak, de ott még nem kóstolam őket és hamarabb jutottam el a házi elkészítéséhez.



Hozzávalók

1 érett ananász

1 kisebb doboz kókusztej (165 g)


Botmixerrel vagy turmixban pürésítjük az ananászt, azután hozzáöntjük a kókusztejet. Én nem tettem bele külön cukrot, mert finom édes volt az ananász és a végeredmény is elég fincsi lett.


2009. április 2., csütörtök

Fűszeres Karfiolkrém leves


Indiai fűszerezésű, joghurtos illatos karfiol krém. Meg kell mondjam, hogy én nagyon oda voltam ettől a levestől. Eleve úgyérzem egyre közelebb kerülök a levesekhez:), a krémleveseknek meg meg van az az előnyük, hogyha tartunk otthon alaplevet, akkor tényleg szempillantás alatt elkészülnek.


Hozzávalók
1 nagy kockázott burgonya
1 kisebb karfiol, apróbb darabokra vágva
1 apróra vágott hagyma
1 ek olaj
1 gerezd fokhagyma
2 cm-es gyömbér
2 tk kurkuma
1 tk kömény (római, annak aki szereti, én még nem barátkoztam meg vele teljesen, lassan újra kipróbálom hátha..)
1 tk fekete mustármag
2 tk koriander
1-2 tk cayanne-bors, ez nem volt a receptben, de nem tudtam kihagyni, ettől lesz pikánsan csípős
1 liter zöldség alaplé, nálam húsleves
300 ml natúr joghurt az eredeti recept szerint, de nálam 1 doboz actívia johurt volt csak itthon, de nekem nem hiányzott több joghurt a levesből
só, örölt feketebors
friss koriander v. petrezselyem

Melegítsünk 1 ek olajat egy magasabb falú serpenyőben, vagy lábasban, tegyük rá a hagymát, burgonyát és a karfiolt, pirítsuk meg a zöldségeket, majd öntsünk rá 3 ek vizet és pároljuk, süssük további 10 percig. Reszeljük bele a fokhagymát és a gyömbért és fűszerezzük a fűszerekkel. Jól keverjük meg és pirítsuk a fűszerekkel további 2 percig, majd öntsük fel az alaplével. Lefedve 15 percig főzzük még, ha minden puha, vegyük le a tűzről és botmixerrel pürésítsük. Keverjük hozzá a joghurtot, kerekítsünk még az ízeken a fűszerekkel és tálaljuk.
csak egy kis petrezselyem hiányzott a tetejéről.


Ezt a receptet egy nagyon kedves barátnőmtől kölcsön kapott a Complete Indian Cooking c. könyvből néztem ki, meg kell mondjam, hogy teljesen biztos, hogy nem ez volt az utolsó recept ebből a nagyszerű a könyvből.

Hotdog Croissant

Már egy ideje gondoltam rá, hogy de jó lenne hot dogot enni. Végül is nem pont az lett belőle, de valami hasonló, gyors vacsorára egy kis éltető csírakeverékkel finom vacsi lett belőle.
Hozzávalók:

1 csomag Tante Fanny leveles tészta, hát ez Izbolygónak köszönhető:))), de tényleg szó se róla, nagyon finom a végeredmény, engem csak az a kis hidrogénezett növényi zsír zavart ami van benne, de most félre tettem a kezdődő ortorexiámat:))

4 db jobb fajta virsli

4 tk mustár

5 dkg cheddar sajt
1 tojás

Amikor kibontottam a tésztát, hát nagyon megörültem neki, hogy nyújtott, tehát már nem kellett a nyújtogatással szütyizni, így 4 részre vágtam, úgy hogy három szög formákat kapjak, először középen függőlegesen ketté vágtam, majd az így kapott téglalapokat, átlósan félbe vágtam így kaptam meg a 4 háromszöget.

Mindegyik végébe tettem 1 virslit, amit picit megszúrkáltam egy villával, megkentem a mustárral szórtam rá egy kis sajtot és kifliszerűen feltekertem. A tetejét megkentem a felvert tojással és egy szórtam rá még egy csipet sajtot. Kb. olyan 15 percig sütöttem 200 fokon. Aztán jó étvágyat!

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz