1,8 kg kékszőlő (otello)
80 dkg zamatos körte
1 kg őszibarack
15+15 dkg gyümölcs cukor v. xilit (nyírfacukor)
1-1 zsacskó Dzsemfix 3:1
A szőlőt mossuk meg és szemezzük le. Tegyük fel főni, kb. fél óra múltán amikor már kiengedte gyönyörű bíbor levét zárjuk el és paszírozzuk át. Felezzük meg a szőlő levet 2 lábasba, majd tegyük bele a meghámozott és felkockázott körtét és őszibarackot. Tavaly birssel kombináltam és azzal is nagyon finom lekvár lett. Ha nem szeretnénk hogy darabos legyen a lekvár akkor botmixerrel teljesen is összemixelhetjük. Én szeretem benne a gyümöcsdarabokat, így csak egy kicsikét mixeltem bele, hogy maradjanak benne. Majd kerverjük bele a cukrot és dzsemfixet és főzzük kb. 3-4 percig.
Zárjuk el a lekvárunkat és kanalazzuk tiszta üvegekbe, majd állítsuk fejtetőre őket egy 5 percre.
kb. 3-4 kis üvegnyi lekvárom lett ebből a mennyiségből fajtánként. Nagyon jól harmonizálnak sajtokkal, de füstölt husival is, több ízben kipróbáltam ;))
2011. október 26., szerda
2011. október 2., vasárnap
Tárkonyos almás cukkini főzelék
Vadásztam egy ideje a tárkonyt, amikor a piacon végre láttam egy néninél. Hazavittem szagolgattam:), nagyon kedves fűszerem. Majd rájöttem, hogy most nem is kívánom a tárkonyos csirkeragu levest, amibe szándékoztam tenni. Néhány nap múlva azonban kezdett esedékessé válni, hogy elhasználjam, a hűtőben egy pohár vízben azért kitart egy hétig is. A csokor egyik felét kiszárítottam, mert azért abból sosem árt ha vannak tartalékok. Viszont megkívántam egy kis cukkini főzeléket, amit kapros változatban jó néhányszor gyártottam, de gondoltam valami kis kísérletezgetést, most azért megbírna. Így került hozzá az alma és a tárkony, nem bántam meg a próbát, mert nagyon kis fincsi főzelék kerekedett belőle. Legközelebb az is biztos, hogy körtével készül ;)
Hozzávalók:
(2-3 személyes adag)
1 termetes vagy 2 kisebb cukkini
1 alma
kis maréknyi tárkony
1,5 dl tejszín
2 ek liszt
3 dl víz
2 kávéskanál nádcukor v. méz
só, őrölt bors
A cukkinit lereszeljük. Feltesszük főzni kb. 3 dl vízzel. Kb. 5 perc főzés után hozzáadjuk a szintén lereszelt almát, még további 5 percig főzzük. Eközben elkészítjük a habarást, a tejszínben csomómentesen elkeverjük a lisztet, cukrot és apróra vágott tárkonyt. Sózzunk, borsozzuk. Amikor megpuhult minden behabarjuk, 1-2 rottyan és ilyen villám gyorsan készen is van.

2011. szeptember 3., szombat
Hibiszkusz, szeder, narancs..jég hidegen
Ősz lett, de azért még túl forrósodás esetén jól esik egy kis hűsölés. Meg egyébként is nagyon szeretem a limonádékat, főleg ha sok gyümölcs van bennük.Gyorsan elhussant a nyár, ám azt hiszem, inkább az ősz az elemem főzés tekintetében. És így is elsőre egy nagy bonyolultságú recepttel kezdeném a sort :) Túlságosan nem is részletezném, idén nyáron valóban arcpirító volt a táplálkozásom, egyik gyöngyszem például a konyha közepén állva tejföl,kiflivel és ehhez hasonló csúcsgasztronómiai élmények voltak jellemzőek. Néha főztem rendes táplálékot is, de aztán nem jutottam posztolásig, a gépem úgy fest elfüstölt (bár még van remény), de benne volt jó néhány kép és írás, ami lehet elszállt az éterbe, de próbálok ezen nem siránkozni túl sokat és persze levonni a tanulságot, hogy mentés, mentés, mentés..
Hibiszkuszos, narancsos-szedres limonádé / 2 pohár
2 ek hibiszkusz tea
4 dl + 2 dl víz, mentes víz, tisztított víz, kinek mi van
3 ek nyírfacukor, finomítatlan nádcukor, méz..
1 narancs (nem bio, de jobban csúszott volna;)
1 marék szeder (fagyasztott szeder)
Elkészítjük a teát 4 dl vízben, minimum 5 percig áztatjuk a szárított hibiszkusz virágokat, feloldjuk benne a nyírfacukrot, majd teljesen kihűtjük. Felszeleteljük a narancsot, poharakba szórjuk a szederrel, kicsit meg nyomkodjuk kanállal, hogy kiadják a levüket, felönjük a teával, vízzel és beledobunk jégkockákat.
A hibiszkusz teában az is jó a gyönyörűséges színén és kellemesen savanykás ízén túl, hogy gyógyhatással rendelkezik. Méghozzá frissít, hűsít és a magasvérnyomásban szenvedőknek is segítséget jelenthet. Jót tesz az emésztőrendszerünkkel, fájós torkunkkal és C vitamin tartalmánál fogva lerobbant immunrendszerünkkel. Jó érzéssel kortyolgattam az biztos :))

2011. június 14., kedd
Kapros és hagymaimádó házi sajt

Ezt ki kell próbálni, annak aki szereti a friss sajtot, mert pofon egyszerű elkészíteni és én is már milyen rég tervezgettem házilag sajtot csinálni, de valahogy jól elodáztam mindig, hogy az macerás. Mondjuk az biztos, hogy most már sűrűbben kell tennem, mert nagyon finom és ráadásul pikk-pakk megvan. Az orda sajtra hasonlít a végeredmény, amiből részemről bármennyit eltudok tüntetni. Az ízesítéseknek meg csak a fantázia és a fellelhető alapanyagok szabnak határt. Így elsőre rögtön két részre osztottam az adagot, mert nem bírtam magammal, hogy két íz készülhessen. Mindkettő jó lett, de most valahogy a kaprosért nagyon oda voltam, mondjuk a kaporra eléggé rá is vagyok kattanva:), nagyanyámtól kaptam egy szép nagy csokrot, szerintem az elmúlt héten minden nap ettem valamilyen formában és még nem untam meg:))
Hozzávalók:
1 l házi tej 3,5 % -os (kecsketejből is isteni, kóstoltam:))
1 nagy doboz tejföl (450 g)
só, ízlés szerint én kb. 2 teáskanálnyit használtam
frissen őrölt tarka bors
fűszerek:
fokhagyma, lilahagyma, petrezselyem, újhagyma zöldjével együtt
és kapor
kell még egy nagyobb gézlap vagy konyharuha
kötöző spárga
Az elkészítés annyiból áll, hogy a házi tejet egy lábasba öntjük. Előtte vízzel kiöblítjük, hogy ne égjen oda. Ha forr a tej, félrehúzzuk és beleöntjük a tejfölt. Egy 2 percre visszatesszük forrni, majd félre húzzuk és figyelgetjük, hogy válik szét a savó és a sajt. Egy mély lábas fölé egy fakanalat teszünk, erre fogjuk kötni a gombócot csöpögtetni. Belemerjük a gézbe az összegyűlt sajtot, ha szépen elvált. Ha nem akkor előbb egy szűrőbe öntjük, így a nagy része kicsöpög. Aztán öntjük át a gézbe, így egy kis gömböcöt kapunk, belekeverjük a sót, borsot és az aprított fűszerek felét, majd szorosan összekötjük. Aztán ügyesen rákötjük a fakanálra. Egy fél óra - óra alatt ki is csöpög a savó. Az sem baj ha többet hagyjuk, viszont minél kevesebbet annál krémesebb lesz a végeredmény és minél többet annál keményebb.
Miután mindezzel megvagyunk kiterítünk egy folpackot és egyenletesen elosztjuk rajta a fűszerek másik felét és erre helyezzük a helyes kis sajtunkat. Ráhajtjuk és hűtőben tároljuk, míg el nem illan onnan.
A recept innen származik: http://kisvaxkotyvaszt.blogspot.com/2008/04/sajt-kszts-hzilag.html
2011. május 31., kedd
Epres csokis kalácsfelfújt vanília sodóval
Hát kissé hosszabbra sikeredett a szünet mint terveztem, de hát erőltetni nem jó a dolgokat. Azért kedves kis noszogatásokat kaptam innen-onnan, ami nagyon jól esett, így aztán "gyorsan" összekaptam magam:) Azt már tényleg csak pironkodva jegyzem meg, hogy a 3. blog szülinap úgy süvített el március 11-én mellettem, hogy néhány napja jutott csak eszembe..ááá, azért ez durva. Közben ki is tavaszodott, majd már be is köszöntött a forró nyár szele. Lecsengett a medvehagyma is, volt olyan próbálkozás, ami talán blogra kívánkozott volna, például fasírtban és töltött csirkecombban, de majd next time:)
Gyönyörű szín és ízkavalkád van a piacokon. Már-már annyira ingerlő, hogy hál' Istennek ez engem is kirángat a tespedésből és új energiákkal telít.
Nem régiben készítettem az első kalácspudingom, már régóta vágytam megkóstolni, azonban sokáig csak a szemezés fázisáig jutottam vele. Alapvetően a hűvösebb szezon desszertje, de azt hiszem bármikor megtudnám enni:)) ráadásul eperrel, csokival és egy kis vanília sodóval tényleg nem lehet ellene kifogás, kivéve persze, ha annyira meleg van, hogy nincs kedvünk begyújtani a sütőt, ami azért már a küszöbön áll. Viszont nagyon hízelgő dicséreteket kaptam rá, így aztán pláne sarkallt, hogy poszt szülessen belőle. Azonban az elkészítése nem volt bonyodalom mentes:) Nem teljesen sikerült például átgondolom a sütőtál méretét és a hozzávalók mennyiségét, de legközelebb már tudni fogom, hogy nem szabad teljesen teleönteni a tálat, mert akkor kibuggyan sütésnél. Ráadásul persze nem igazán tartottam be végül egy receptet sem:) Ott kezdődtek a problémák, mikor konstatáltam, hogy a tejszínes-tejes-tojásos cucc fele megmaradt, bár már csurig öntöttem a kb. 20x30-as sütőedénykémet. De semmi para, mert ebből a maradékból nagyon fincsi sodót készítettem végül.
Hozzávalók 6 személyre:
1 kisebb fonott kalács (25 dkg)
30 dkg eper
5 dkg étcsokoládé
6 dl tej
4-5 dl tejszín
3 tojás
15 dkg nádcukor
5 dkg vaj
1 vaníliarúd v. vaníliás cukor v. egyik se:))
fahéjas porcukor a tetejére
Egy kisebb méretű sütőtálat kivajazunk. Az epret megtisztítjuk és ha nagyobbak akkor félbe vágjuk, az étcsokit kis kockákra vágjuk. A tejszínt és a tejet összemelegítjük a vaníliával, aztán a tojásokat habosra keverjük a cukorral, majd óvatosan beleöntjük a forró tejet és közben folyamatosan keverjük. A kalácsot felszeleteljük vagy kisebb darabkákra szedjük, megvajazzuk és a tojásos masszába mártjuk.
Betesszük a tálba, rétegesen az eperrel és a csokikockákkal. Ráöntünk a tojásos masszából annyit, hogy kb. háromnegyedig érjen a tálban. Előmelegített sütőben 40 percig sütjük 170 fokon. A tojásos massza maradékát kis lángon besűrítjük, teljesen kihűtjük, majd fogyasztásig hűtőbe tesszük.
Tálaláskor még a sodón kívül egy kis fahéjas porcukorral is megszórtam, aki ezt túlzásnak érezné még sütés előtt is megszórhatja a művet egy kis fahéjjal.

2011. március 23., szerda
Mézes zabpelyhes polentagombóc 41.VKF
Mindenfélélét tervezgettem Mézigörl VKF fordulójára, valahogy nem találtam az igazit, főleg amihez minden lett volna. Nem is tudom, hogy miért ilyen az ember, hogy már megint az utsó pillanat stressze:) váltotta ki belőlem a cselekvést. Felismertem, hogy ez nem feltétlenül jó így:) és dolgozok is a helyretételén. Nem vagyunk egy rendszeres méz fogyasztok, de pár éve nagyon szeretem a mézet. Gyerekkoromban egyáltalán nem ettem mézet, sőt egy nagyobb gyomorrontás után, elindult a pletyi, hogy biztos allergiás vagyok a mézre. Így aztán erős ellenérzéseim voltak a méz irányába, sőt rossznak találtam az ízét is. Míg nem eltelt jó néhány év és félve de, megnyaloggattam a mézet és csodák csodájára nem lett tőle semmi bajom. Így aztán rájöttem, hogy nem vagyok allergiás és boldogan ettem a mézes vajas kenyeret:)) Mézes zabpelyhes polentagombóc
60 g kukoricadara
40 g tönkölydara
40 g zabpehely
3 nagy ek. méz (izlés szerint több is lehet)
2 ek kókuszreszelék
6 szem aszalt szilva
1 dl tej
1 dl víz
10 g vaj

A vajat egy kis lábasban megolvasztottam, megpirongattam benne a zabpehellyel összekevert darákat. Felöntöttem a tejjel és a vízzel. Párpercig kevergettem, amikor már puffugósba váltott, akkor még egy kicsit tovább kevertem. Lefedtem és még konyharuhával be is bugyoláltam és 20 percig pihentettem. Ezt követően belekevertem a mézet, a kókuszt és az apróra vagdalt aszaltszilvát.
Teljesen kihűtöttem, utána gombóckákat gömbölygettem belőlük. Kókuszreszelékbe vagy szezámmagba forgattam őket.
2011. március 14., hétfő
Flapjack, ami granola lett...
Azaz müzliszelet, ami müzli lett:), már rég szemeztem a házi készítésű müzlivel és müzliszelettel is. Tényleg nem bánom, hogy ez most így sikerült, mert az igaz, hogy a tökéletes müzli szelet receptjét még nem sikerült megtalálnom., de cserébe viszont talán az eddigi legfinomabb müzlit sikerült előállítanom amit valaha is kóstoltam. Az is igaz, hogy nem nagyon adtam horror összegeket a szimpinek kinéző, boltban fellelhető darabokért. Úgy tudom a flapjack brit, a granola pedig amerikai eredetű édesség, mindkettőben fellelhető a zabpehely,puffasztott és egyéb gabonák, olajos magvak, aszalt, friss gyümölcsök és hát hosszasan lehetne sorolni, hogy mit is lehet bele passzintani. Például egy marcipánosat is eltudnék képzelni, de azt hiszem kicsit kimerítni a granola eredeti célját. Ami természetesen az egészség, finom táplálékon keresztüli szervezetbe juttatása:) Tavaly nyáron egy nemzetiközi rendezvényt szerveztünk és ott ismertem meg egy nagyon kedves amerikai idős házaspárt. A bácsi olyan kilencven, a néni hát talán 80 körüli lehetett. Mindketten nagyon egészségesnek látszottak. Na de a néni ötször leelőzött volna szerintem minden sportban, majd kicsattant az erőtől és egészségtől. Ő kínált meg a házi készítésű granolájával, ami persze hírből sem hallott cukrot, mézet is csak nagyon minimális mértékben. Recepteket böngészve rájöttem viszont, hogy legközelebb olyan flapjack-kel fogok próbálkozni, amiben liszt is van, így talán kisebb eséllyel hullik alkotó elemeire, na de majd beszámolok.
Mandulás-aszalt szilvás granola
20 dkg zabpehely
3 dkg kókuszreszelék
10 dkg mandula
15 dkg vaj
5 dkg barna cukor
5 ek. méz
8 dkg aszalt szilva
1-1 bő tk fahéj és gyömbér
a recept pluszban még írt étcsokoládét is (5-8 dkg-t), ez nálam kimaradt
A sütőt elmelegítjük 180 fokra. A vajat, a mézet és a barna cukrot egy lábasban feltesszük összemelegíteni. Épp csak addig, míg szépen elolvad a cukor is, közben kevergetjük. Lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a zabpelyhet, kókuszt, mandulát és a nagyobb darabokra vagdalt aszalt szilvát. A masszát kivajazott kissebb tepsibe tesszük, jól lelapogatjuk és 20-25, esetleg 30 perc perc alatt megsütjük. Nekem, illetve a pokol konyhája sütőmnek sikerült ezt is kicsit megkozmálnia, de aztán pár nap alatt sikerült is ki szednem a porcelán sütő formából a maradványait:). Legközelebb sütőpapírt teszek alá;) kipróbálás esetén ti is tegyetek így.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)