2009. július 4., szombat

Fekete cseresznye lekvár - kandírozott citrusokkal,creme cassisal

Tavaly csináltam először saját készítésű lekvárokat, amik szélsebességgel fogytak el, főleg az eper, amiről idén az ára miatt lecsúsztam:(, illetve csak kis mennyiségekből készül ez-az. Elhatároztam, hogy idén egy kicsit nagyobb mennyiséget fogok csinálni lekvárokból ez nem azt jelenti, hogy ipari mennyiséget, de eddig készítettem, több mint 3 kg gyümölcsből, 14 kis üveg lekvárt. A legtöbbször natúr joghurttal, túró és ricotta krémmel esszük őket, sütibe, de palacsintába, vajas kenyérre kenve is isteniek.


Ami tényleg szuperül sikerült, az ez a fekete cseresznye lekvár, de azért többinek is leírom a receptjét, bár semmi különös a dzsemfix teszi a dolgát:) Szívesen kipróbálnám nélküle is, de félek, hogy nem sikerülne vagy megromlana, de majd egyszer kitapasztalom, bár nagyon szeretem azt is, hogy így kevés ideig kell főzni és megmaradnak benne a gyümölcsdarabkák is.

A cseresznyénél szerettem volna azt az ízt vissza kapni, ami a fagyikban lévő amaréna cseresznye íze, de ez nem jött össze, Ízbolygónál viszont nagyon jó tippet találtam erre, ő Amarettóval készítette, ezt jövőre biztos kipróbálom, szerettem volna Amaréna szirupot venni, de ez nem sikerült, csak önteteket láttam, azt is nagyon drágán mindenféle súlyos összetevővel, na de majd talán jövőre:))
Abban biztos voltam, hogy kandírozott narancs kell, hogy kerüljön bele, mert egyszer ettem hasonlót és nagyon ízlett, a cseresznye és a narancs kombó együtt nagyon rendben van. Creme cassisom volt itthon így azt tettem bele, amitől kellemesen illatos lett a lekvár.
Itt a képen a pohárkrém mézes ricottával készült, málna-meggy lekvárral.
(1 nagy ek. méz kikeverve 250 g ricottával és rétegezve ízlésszerinti lekvárral - naggyon finom:))))

Fekete cseresznye lekvár - kandírozott citrusokkal, creme cassisal

900 g szép, feketére érett cseresznye

200 g meggy

0,5 dl creme cassis

0,3 dl narancslé (egy fél bio narancs leve)

100 g gyümölcs cukor

200 g nádcukor

15 g kandírozott narancs és citrom héj (nagyobb mennyiségben narancs)

1 zacskó Dzsemfix extra 2 in 1

A csereszenye magozás nem egyszerű folyamat, úgy néztem ki a végére, mint akin valamilyen műtétet hajtottak végre:)) vagy valami horrorfilmből szabadult:) tetőtől talpig cseresznyés voltam, a körmeimről meg ne is beszéljünk..., Izbolyónál olvastam a nagy ipari mennyiséget amit kimagozott, hát leakalappal....na de a magozáson túlesve, már sétagalopp a további történet. A kimagozott gyümiket lábasba tettem, hozzáöntöttem a likőrt, narancslét, cukrokat, a kandírozott citrusokat. Lassabb tűzön főzögettem 3-4 percig és azán hozzákevertem a Dzsemfixet, felforraltam és még 3 percig kavargatva forraltam és rögtön az alaposan elmosogatott és csírátlanított (egy nagy lábasba tettem az üvegeket és a fedőket majd 15-20 percen keresztül forraltam, aztán egy csipesszel óvatosan kihalásztam őket) befőttes üvegekbe mertem a lekvárt.

Készítettem még meggy-málna lekvárt, hasonlóan mint itt leírtam a következő arányokkal:
800g meggy
450 g málna
400 g barna nádcukor
1 bourbon vaníliás cukor
1 Dzsemfix Extra 2in1

és eper-meggy-málna, kandírozott citromhéjjal is készült, talán ez sikerült a leglightosabbra:) és kellemesen savanykás is egy kicsit.
500 g eper
400 g meggy
300 g málna
180 g gyümölcscukor
1 bourbon vaníliás cukor
20 g kandírozott citromhéj

A kandírozott citrusokat, Giorgio Locatelli műsorából figyeltem ki, amit a TV paprikán kaptam el egy pillanatra és kb. hasonló arányokkal gyártott citrom sorbethez kandírozott citrusokat, amitől közben nyeltem nagyokat:)))
Ezekután nem fogok "gyárit" venni többet, mert nagyon egyszerű elkészíteni. Érdemes erre kezeletlen héjú/bio citromot és narancsot használni, ami nem azt mondom, hogy a legolcsóbb mulatság, de az általam használt mennyiségre kiszámítva kb. 300 Ft-ba került.

Kandírozott naracs és citromhéj

Hozzávalók

1 bio narancs
1,5 bio citrom
2 dl víz
20 dkg barna nádcukor+hempergetni
1-2 szem szegfűszeg

A citrusok héját vékonyan lehámoztam vigyázva, hogy a fehér részeket ne vágjuk bele, majd felcsíkoztam őket. Egy kis lábasba tettem őket a többi hozzávalóval együtt és 5 percig blansíroztam, majd egy konyharuhára szedtem a nagyon kellemes illatot árasztó héjakat és megvártam, hogy megszáradjanak majd belehempergettem őket egy kis barna nádcukorban és felhasználásig kapcsos üvegben tároltam. Milyen jó is lesz majd a következő adag egy finom kalácsban/gyümölcskenyérben..hmmm

6 megjegyzés:

  1. Ez egészen különleges, elkápráztattál!!:)
    Biztosan kipróbálom (a kérdés még a mikor, de lesz!) Köszi!

    VálaszTörlés
  2. Tényleg örülök neki, hogy tetszik, meg az elkápráztatásnak is:))!! :))) fúú most annyira megkóstolnám a sütikédet, de jobb híján megyek rántott gombát sütögetni:)

    VálaszTörlés
  3. Mi az, hogy jobb híján? Én imádom a rántott gombát!!!
    Ja igen, mi az a creme cassis? Gondolom, valami (francia?) krémlikőr? (Ilyen tájékozatlan vagyok - főleg az italokban.)

    VálaszTörlés
  4. A rántott gomba azóta elfogyott mindegy szálig:))
    A creme cassis egy francia fekete ribizli likőr, anyukáméktól kaptam, még ők vették egy tortához, de nem használták másra, igy megkaptam:)) de ez az egyetlen likőr egyenlőre ami itthon van.

    VálaszTörlés
  5. Köszi az infót!
    Igen, a gombából lehetetlenség annyit rántani, hogy el ne fogyjon mind egy szálig.
    Bár ahogy belegondolok, tavaly ősszel sikerült egyszer. Nagy őzlábgombákat szedtünk párommal. Nagyon finom volt rántva, de bizony nem bírtuk mind megenni...talán a köret miatt, ki tudja?:)

    VálaszTörlés
  6. hát nagyon szívesen:)
    egyszer apókám is hozott egy rakat őzlábgombát, mi is rántottuk és rengeteg lett belőle, óriásiak voltak, fúú azóta sem ettünk és az már jó régen volt...
    milyen jó lehet gombát szedni az erdőben:)

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz