2009. április 14., kedd

Pogácsa - medvehagymával, juhtúróval és kolozsvári szalonnával




Mindenképpen szerettem volna valami finom sós rágcsikát is csinálni a Húsvéti eszem-iszom-dinom-dánomhoz, így készült ez a pogi. Alapvetően egy picit sósabb ízvilágú, de nem túlzott mértékben, a juhtúró és a kolozsvári szalonna megadja a finom kis füstös ízt, szóval erre inni kellett...:)), méghozzá finom új tokaji furmintot, de erről pár szót majd kicsit később és egy sufni mélyéről előkerült sok-sok éves nagyon finom körte páleszt.


Az alaprecept Izbolygó Best of túrós pogi recptjére épül, amit már egyszer készítettem és nagy előnye, hogy a hozzávalók olyan harmóniában vannak összeválogatva, hogy nyugodtan rábízhatjuk magunkat esetleg további pogi variácók kikísérletezésének alapjául. Amikor először sütöttem, egy nagy csipet füstölt sajt került a tetejére, úgy is nagyon finom volt, de legközelebb kipróbálom egy kis pirított hagymával és tökmaggal is.. szóval bátran lehet kísérletezni a hozzávalókkal.



Hozzávalók


50 dkg liszt

30 dkg juhtúró

30 dkg vaj (nálam 25 dkg olvasztott vaj + 2 ek libazsír)

2 tojás + 1 tojás felverve, kis tejföllel kikeverve

20 g élesztő kevés tejben feloldva

1 marék medvehagyma

5 dkg kolozsvári szalonna

20 g só

1 kk libazsír


A kolozsvári szalonnát, olyan pici kockákra vágom amilyenre csak tudom:) A medvehagymát is felaprítom, serpenyőben megmelegítem a kávéskanál libazsírt és átpirítom rajta a szalonnát és a medvehagymát. Aztán az alapanyagokat és a medvehagymás szalonnát összegyúrom és hűtőben pihentetem 30 percig. A tésztát vékonyra nyújtom és az egyik felét lekenem felvert tojással, majd félbehajtom. Aztán felhajtom a széleit, így most egy négyzet alakú tésztám van, aminek a tetején vannak a felhajtott tésztaszélek, majd az egészet megfordítom, így a szélek alulra kerülnek és felül pedig egy szép téglalapunk lesz. Kinyújtjuk 1-2 ujjnyi vastagra, berácsozzunk a tetejét majd egy kisebb szaggatóval vagy rövides pohárral:) kiszaggatjuk. 200 fokra előmelegítjük a sütőt és sütőpapírral bélelt sütőlemezre tesszük a pogikat. Végül kenjük meg a tejföllel kikevert tojással és 15-20 perc alatt süssük szép aranybarnára.

Kezdőknek is ajánlom, mert nagyon egyszerű elkészíteni, nem kell sokat kelesztgetni, hajtogatni, szóval tényleg ideális.

2 megjegyzés:

  1. Atya ég, micsoda ízkavalkád. Isteni finom lehet. Gratulálok hozzá. Már most megéheztem , pedig a csokis kuglófomat csipegetem közben:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Fruzska, de aranyos vagy:)) köszönöm:)
    tényleg fincsi lett, de a csokis kuglófod sem tűnik olyan szönyűségnek ;)

    VálaszTörlés

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Oszd meg a Citromail-lel! Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz